Háromszéken 600 közigazgatásban dolgozó sztrájkol


-A A+

Háromszéken mintegy 600 közigazgatásban dolgozó vesz részt a csütörtöki sztrájkban, amelynek során megbénítják a polgármesteri hivatalok, a megyei tanács tevékenységét - jelentette be Ferencz Tibor. A Nova Vita Szakszervezet vezetője szerint a háromszéki önkormányzat, illetve a sepsiszentgyörgyi, kovásznai, baróti, bodzafordulói és további 13 vidéki polgármesteri hivatal alkalmazottai csatlakoztak a csütörtöki általános sztrájkhoz.

A helyi közigazgatásban dolgozók az alacsony fizetéseikkel elégedetlenek, és azzal, hogy nem kapnak ebédjegyeket. A szakszervezeti bizalmi szerint a kormány csak mímeli a párbeszédet, de nem akar magasabb fizetéseket biztosítani a legalacsonyabban bérezett közalkalmazotti kategóriának.

Az önkormányzati alkalmazottak fizetése havi 1000 lej körül mozog, emiatt sok jó szakember mondott fel, és a meglévőkre hatalmas mennyiségű munka hárul. Túlóráikat nem fizetik, szabadnapot nem vehetnek ki, mert nincs, aki helyettesítse őket - sorolta panaszaikat Ferencz Tibor.

Hozzátette: a prefektúrák alkalmazottai, illetve a központi közhivatalnokok havi 700 lej körüli étkezési pótlékot kapnak, ami elfogadhatóvá teszi a bevételeiket.

 A helyi közigazgatásban dolgozók csütörtökön ugyan megjelennek munkahelyeiken, de nem dolgoznak, csupán az anyakönyvi hivatalokban biztosítják az ügyfélszolgálatot. Ferencz Tibor arra kéri azokat a közigazgatási alkalmazottakat, akik nem tagjai a szakszervezetnek, hogy csatlakozzanak a sztrájkhoz. Hozzátette: amenyiben ezzel nem érnek el eredményt, május 27-én Bukarestben a kormány előtt tüntetnek, azt követően meghatározatlan ideig általános sztrájkot hirdetnek. 








EZT OLVASTA MÁR?

X